Egy hónap - One month
El se hiszem, hogy több, mint egy hónapja nem írtam. Van amit, csak néha nehéz megírni. Édes is, szomorú is az ősz.
Ami nem jó, csak, hogy mielőbb túl legyünk rajta, december közepén fog először szakorvos látni a fülem miatt... úgy reménykedtem, hogy azt mondjak október végén, hogy gyógyult vagyok es mehetek repülővel, ahova kedvem szottyan, de legfőképp Budapestre, fújhatom újra a szaxofont, de nem ez történt. Majd 2020-ban jövünk Magyarországra, most már hamarosan itt lesz. Ezt most már könnyebb leírni, mint akkor megélni, de előre kell nézni. Az elmúlt hetekben sajnos megsérültem kétszer is a táncon. De remélem, gyorsan felépülök, teljesen.
Na most hogy a nehezén túl vagyunk a jó dolgok azok, amik megszépítik a mindennapjainkat. Bár az idő nagyon lehűlt, mínusz fokokban indítottuk a napokat, még mindig pici világosság van, mikor elindulok, de már sötétben érek haza. Phill annyira drága, mikor reggel lekaparja az én kocsimról is a jeget, mintha egy gyönyörű ajándékot kapnék. Kapom a szeretetet, a törődést.
A kertünk bár sok munkát jelent, hihetetlen kikapcsolódást is nyújt, meg egy picike termést, életem első (és eddig egyetlen, a csigák által nem lelegelt) répáját szüreteltem le. A levelek összeseprését már otthon is nagyon szerettem mindig, valahogy olyan megnyugtató a sepregetés hangja, a levelek ezerféle színe. Most már nincsenek levelek a fákon, más a táj nagyon. Olyan részleteket látunk meg, amik eddig teljesen rejtve voltak.
A táncon sok-sok siker ér minket. Leközöltek velünk egy interjút a helyi lap címoldalán (a cikket angolul itt tudjátok elolvasni vagy fordítóval lefordítani: http://www.linlithgowgazette.
Leeanne, már megtanult polkázni és keringőzni is a kerekesszékkel, nagy öröm látni a fejlődését.
Tanítottam egy másik csoportban, Larbertben, négy hetet, az is érdekes élmény volt, de a saját csoportunk annyival különlegesebb élményt ad, hogy minden keddet úgy várok, mint más a hétvégét.
Rendeztünk házibulit, vacsorapartit, jöttek/jönnek látogatók Angliából. De ami talán a legfontosabb, hogy próbálunk jobban kötődni a csoportunkhoz, barátokat találni itt, gyökereket ereszteni.
It is strange not writing any posts for a long time, but sometimes things are hard to share. Our Autumn is a bit sour-sweet.
Alright I should write down first the sad things, so after that it will be easier. My first appointment with my ear to a specialist is in the middle of December... It is useless to say how sad I was, when at the hospital they could not say to me, that I am healthy, able to fly anywhere I want, specially back to Hungary, can play my saxophone. But this was not happening unfortunately. So it is sure now we are going back to Hungary only in 2020. But it is coming, we are not too far anymore. Sadly I injured my leg twice this month at the dancing, I hope I will fully recover soon.
Now over these hard things, we have many happy thing in our life. Although the weather cooled of a lot, starting our days scraping ice from our cars, I cannot be more thankful to my lovely husband, Phill, when he, as a little surprise, makes my car also ready in the morning. It feels like a huge gift, I get the love and the looking after me feeling.
Our garden gives us lots of work, but I have to say I enjoy the time spending out there. I harvested my (one and only, have not been eaten by the slugs) carrot, which was a great feeling. Collecting the leaves, sweeping them was always one of my favorite Autumn activity. I like the sound of the raking, the colors, the smell of the leaves. The landscape changed a lot since all the leaves are gone. You can see so many details which was hidden before.
We have so many happy moments in our dance group. Our local newspaper was publishing an interview with us on the front page, which was such a big surprise (you can read the article on this link: http://www.linlithgowgazette.
I am so proud of Leeanne, who just learnt to dance polka and waltz with her wheelchair. Makes my heart warm to see her development.
I was teaching another group in Larbert as well for four weeks, which was an interesting experience, but our group is giving such a different feeling, I am so much looking forward to the Tuesdays more than for the weekends.
We organized some home warming parties, dinner parties, we had/will have some visitors from England. But what is the most important we try to connect more to our dancers, try to find good friends, settle down and grow our roots.
Ami nem jó, csak, hogy mielőbb túl legyünk rajta, december közepén fog először szakorvos látni a fülem miatt... úgy reménykedtem, hogy azt mondjak október végén, hogy gyógyult vagyok es mehetek repülővel, ahova kedvem szottyan, de legfőképp Budapestre, fújhatom újra a szaxofont, de nem ez történt. Majd 2020-ban jövünk Magyarországra, most már hamarosan itt lesz. Ezt most már könnyebb leírni, mint akkor megélni, de előre kell nézni. Az elmúlt hetekben sajnos megsérültem kétszer is a táncon. De remélem, gyorsan felépülök, teljesen.
Na most hogy a nehezén túl vagyunk a jó dolgok azok, amik megszépítik a mindennapjainkat. Bár az idő nagyon lehűlt, mínusz fokokban indítottuk a napokat, még mindig pici világosság van, mikor elindulok, de már sötétben érek haza. Phill annyira drága, mikor reggel lekaparja az én kocsimról is a jeget, mintha egy gyönyörű ajándékot kapnék. Kapom a szeretetet, a törődést.
A kertünk bár sok munkát jelent, hihetetlen kikapcsolódást is nyújt, meg egy picike termést, életem első (és eddig egyetlen, a csigák által nem lelegelt) répáját szüreteltem le. A levelek összeseprését már otthon is nagyon szerettem mindig, valahogy olyan megnyugtató a sepregetés hangja, a levelek ezerféle színe. Most már nincsenek levelek a fákon, más a táj nagyon. Olyan részleteket látunk meg, amik eddig teljesen rejtve voltak.
A táncon sok-sok siker ér minket. Leközöltek velünk egy interjút a helyi lap címoldalán (a cikket angolul itt tudjátok elolvasni vagy fordítóval lefordítani: http://www.linlithgowgazette.
Leeanne, már megtanult polkázni és keringőzni is a kerekesszékkel, nagy öröm látni a fejlődését.
Tanítottam egy másik csoportban, Larbertben, négy hetet, az is érdekes élmény volt, de a saját csoportunk annyival különlegesebb élményt ad, hogy minden keddet úgy várok, mint más a hétvégét.
Rendeztünk házibulit, vacsorapartit, jöttek/jönnek látogatók Angliából. De ami talán a legfontosabb, hogy próbálunk jobban kötődni a csoportunkhoz, barátokat találni itt, gyökereket ereszteni.
It is strange not writing any posts for a long time, but sometimes things are hard to share. Our Autumn is a bit sour-sweet.
Alright I should write down first the sad things, so after that it will be easier. My first appointment with my ear to a specialist is in the middle of December... It is useless to say how sad I was, when at the hospital they could not say to me, that I am healthy, able to fly anywhere I want, specially back to Hungary, can play my saxophone. But this was not happening unfortunately. So it is sure now we are going back to Hungary only in 2020. But it is coming, we are not too far anymore. Sadly I injured my leg twice this month at the dancing, I hope I will fully recover soon.
Now over these hard things, we have many happy thing in our life. Although the weather cooled of a lot, starting our days scraping ice from our cars, I cannot be more thankful to my lovely husband, Phill, when he, as a little surprise, makes my car also ready in the morning. It feels like a huge gift, I get the love and the looking after me feeling.
Our garden gives us lots of work, but I have to say I enjoy the time spending out there. I harvested my (one and only, have not been eaten by the slugs) carrot, which was a great feeling. Collecting the leaves, sweeping them was always one of my favorite Autumn activity. I like the sound of the raking, the colors, the smell of the leaves. The landscape changed a lot since all the leaves are gone. You can see so many details which was hidden before.
We have so many happy moments in our dance group. Our local newspaper was publishing an interview with us on the front page, which was such a big surprise (you can read the article on this link: http://www.linlithgowgazette.
I am so proud of Leeanne, who just learnt to dance polka and waltz with her wheelchair. Makes my heart warm to see her development.
I was teaching another group in Larbert as well for four weeks, which was an interesting experience, but our group is giving such a different feeling, I am so much looking forward to the Tuesdays more than for the weekends.
We organized some home warming parties, dinner parties, we had/will have some visitors from England. But what is the most important we try to connect more to our dancers, try to find good friends, settle down and grow our roots.
Nagyon várunk ám titeket, ha már tudsz utazni! :-)
ReplyDelete