ZsóPhill

Mondanom se kell micsoda óriási terveket szövögettem az utolsó harmincas évemre. Az élet kicsit közbeszólt és az mondta, ne szövögess semmit se, éld az életet, ahogy tudod, amilyen lehetőség adatik, mert ki tudja, mi történik.  És eljött a napja és azt kell mondjam, nagyon szépen telt. Persze nem én lennék, ha nem egy ünneplés sorozatot tartanék, de legalább van miről tényleg mesélni. Egy grill partival kezdődött az egész, azt hiszem, a legmelegebb, legnaposabb augusztusi szombaton itt Skóciában. Eredetileg nem akartam semmit se, Phill beszélt rá, hogy de csináljunk valami kicsit mást és igen is hívjunk el pár embert. A jelenlegi szabályok szerint négy különböző háztartás találkozhat a saját kertünkben egymással, így nagyon végig kellett gondolni, kit tudunk, szeretnénk elhívni. Végül minden nagyon szépen telt. Sütött a nap, Phill mindent tökéletesen elkészített a grillen, míg én a konyhai részt intéztem, volt torta, gyertya az nem, de egy kis csillagszórózás, éneklés és az este vé...

Szeretnék egy köszit mondani Mindnyájótoknak, akik olvassátok a blogot. Az elmúlt hetek nem voltak könnyűek, de köszi azoknak, akik írtak és remélem nem bánják, hogy nem érkezett (még) válasz, de köszi azoknak is, akik nem írtak, hanem hagyták, hogy az idő mindent szépen elrendezzen. Phill egyszerűen rendkívüli támasz volt és tudom, hogy mindent megtett/megtesz, hogy segítsen nekem a feldolgozásban, elengedésben, döntések meghozatalában, a mindennapokban. Nagyon köszönöm, akiknek elmondhattam szóban, ez volt talán a legnehezebb, de meg kellett tenni.  Két dolog maradt most hátra, egy dal, amit a rádióban hallottam és valahogy segített ott és akkor, ha van kedvetek meghallgatni, akkor itt tudjátok: https://youtu.be/iX_TFkut1PM Illetve közkívánatra jöjjenek az elmúlt hetek virág, növény, termés képei, mert igen ilyen is van, hogy valaki hiányolja őket. I would like to say thanks to each of you, who are reading my blog. The last weeks were not easy at all, but thanks to those of you w...

(As always for English version scroll below the pictures.) Néha nagyon nehéz az írásra rávennem magam. Nem mintha nem történnek velünk események, amikről normális körülmények között szívesen írnék, de valahogy most nem könnyű. Biztos ez most egy újabb fázisa, ennek az új szituációnak, amiben élünk. Sokszor a normalitás érzése, amire a legjobban vágyunk. Találkozni barátokkal, nem azon izgulni, hogy mi van, ha közelebb megyünk egymáshoz, mint 2 méter, egy ölelésre, ami már hónapokat váratott magára. És ha ez az ölelés megtörténik, akkor nem bűnösnek érezni magunkat miatta. Volt néhány igazán csodás sétánk, egy kicsit távolabb az otthonunktól. Voltunk a hídak másik felén (de még mindig a mi oldalunkon), egy új erdőben a közelben, a Falkland Palota kertjében Cuparnál.  Találkoztunk Jessica és Gabriel családjával, a tánccsoportunkkal március óta élőször jöttünk össze, olyan jó volt látni őket. Lydia munkatársam a kislányával Esmevel meglátogattak és belekóstoltak az igazi kürtöskalács ...