ZsóPhill

Áprilisban egy kicsit átestem a ló túloldalára... A főzés-sütés, ami kezdetben egy kellemes hobbinak tűnt, kicsit elhatalmasodott rajtam. Van biztos mindenkinek olyan tevékenysége, amibe bele tud kicsit menekülni, hogy kicsit ellazuljon, elfelejtse a feszültségeket. Emlékszem, amikor kiköltöztem majdnem négyévvel ezelőtt, annyira kimerültem az egésznapos angol környezettől, hogy kellett kicsit mosogatnom, hogy a gondolataimat rendezzem. Hétvégente azt hiszem, ugyanezen okból egy kicsit ki tudok kapcsolni, amikor porszívózok. Gondolom mások is tettek lépéseket a tavaszi nagytakarítás irányába, én végül két szoba után nem bírtam a lendületet az állandó kerti munka mellett, így a további, alaposabb takarítások majd idővel megtörténnek. Na de nem ez volt a főzéssel. Minden gondolatom ekörül forgott, reggel már azon gondolkodtam, hogy mit készítünk ebédre, ebéd után, már azzal ostromoltam Phill-t, mondja meg, mit készítsünk vacsorára. Bújtam a főzős oldalakat, újságokat, csoportokat, mik...

Kilenc hete, hogy Phill itthon van, én egy héttel később kezdtem az otthoni munkát, de gyakorlatilag az esti sétáinkat leszámítva nem voltunk kettesben sehol se, azóta a bizonyos kalandos utoló skót táncos hétvége óta az ország másik felébe. Ma este így nagyon különleges érzés volt, újra közösen autóba szállni, hogy a közeli városba együtt menjünk be, hogy a kedvenc olasz éttermünkből elvitelre hozzunk vacsorát. Mintha randevúra mentünk volna. Az utak vasárnap este szinte teljesen üresek voltak, a parkolóban se volt sok autó. Együtt odasétáni az étteremhez, ahonnan már akkor ínycsiklandózó illatok szálltak ki, kicsit időutazásszerű volt. A buborék persze hirtelen kipukkant, mikor maszkos embereket láttunk és várakozni se volt kellemes, hogy átvegyük a rendelésünket (lehet, hogy nem kellene itt lennünk?), bár mindent megtettek, hogy egymástól biztonságos távolságban lehessünk. De amikor a pincér megismert minket és tudtunk egy-két mondatot váltani és tudni, hogy rendben vannak, ...

Május van! Május elseje mindig is a kedvenc napjaim közé tartozott az évben. A majálisok otthon, a főtt kukorica illata, lufik, koncertek, jó idő, meleg májusi eső, körhinták, vidámság. És ez a házunkba költözésünk első éves évfordulója egyben. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtuk egy nagy bulit tartani, de majd talán jövőre! Május másodika viszont nem számítottam, hogy ennyi újdonságot fog hozni. Már korán felébredtem és mivel Phill sikeres tejbeszerző akciót folytatott a héten (15 litert sikerült szereznie), nekiláttam a parenyica sajt készítésének. Olyan izgalommal töltött el, mert a következő napra trappista sajt készítését terveztem, illetve a második online táncházunk volt előjegyezve. Sajnos a parenyica két nappal később a kukában landolt, mert elfertőződött a sajt, de ezt akkor még nem tudtam, boldogan dolgoztam a tejjel és mikor végeztem nagy kirándulásra indultunk a közeli erdőbe. Ugyanis van egy erdő a felső falu mögött, ahol mi még sose jártunk. Most, hogy minden este sétál...

Azt hiszem, úgy kezdődött az egész, hogy Húsvétkor tiramisu-t készítettem Claire-rel, ugyan nem egy időben, de együtt kóstoltuk meg, ki-ki a sajátját és hirtelen, az az érzésem volt, hogy együtt vagyunk, egy helyen. Nem az én ötletem ez nyílván, hanem a rádióban hallottam ötletként, hogy hogy lehet a minőségi együttlétet fentartani a lezárásban is, a közös főzés és étkezés segítségével. Aztán még készítettünk fagyit Claire-rel, Violettel és Maryvel Chris szülinapjára három konyhában sült a kürtöskalács, vagy valami nagyon hasonló, Violettel sütöttünk pogácsát, majd Julia és Laura Ausztráliából kért egy közös sütést, amikor csokis láva sütit csináltunk. Mindegyik hihetetlenül nagyon jó volt, csak ajánlani tudom, ha van hozzá kedvetek. The online baking was starting at Easter time, when I made a tiramisu with Claire. Not at the same time, but we were tasting it together, of course on our own ones, but suddenly I had the feeling that we are at the same place again. Obviously...

Napok óta készültem erre, mióta egyik héten megcsapta az orromat a medvehagyma illata, ahogy a munkahelyemről egyszer Bo'ness felé autóztam. Bo'ness körül a dombokat szinte szőnyegként borítja a harsány hagymatenger. Ahogy mész az autóval az úton, egyre nagyobbakat nyelsz, ahogy bekúszik az ablakon a friss hagyma illata. A bűn útjára lépek, lopni fogok... nincs más megoldás, ebben a lezárásban, nem tudok sehol se hozzájutni. Meg amúgy is ez gyomnak van kategorizálva, csak nem lesz belőle gond. Elképzelem magam feketébe öltözve az éjszaka közepén, ahogy az ásómmal a kezemben indulok medvehagymát lopni. Mondjuk még féltízkor sincs teljesen sötét... A folyó túloldalán, ahol mi lakunk, nem ennyire elterjedt a medvehagyma, így nagyon megörültem, mikor a félszigeten egy helyen láttam egy kisebb foltnyit. Na de itt őzikék és nyulak is esetleg csak erre a csemegére várnak. Aztán felfedeztem az útunk végében is egy pár levelet és már dúdolgattam magamban: Még ma este én úgybizon...