ZsóPhill

Ez volt hosszú évek óta az első alkalom, hogy elgondolkodtam rajta, hogy milyen lenne elmenni a Summer Schoolba St Andrewsba, úgy hogy nem vizsgázni megyek, hanem fejlődni, élvezni a táncot, a társaságot. Megint csak Lucy volt az, aki rábeszélt a dologra, hogy igen, menjünk együtt egy hétre Daviddel és Andrewval és akkor hatalmas buli lesz. Persze elkezdtem gondolkodni, hogy mi lenne a legjobb, ha melyik kurzusra jelentkeznék. Bo'nessben kezdőket tanítok, viszont jött két felkérés hétvégi illetve egy teljes napi tanításra, ami kicsit más, mint a rendszeres heti tanítás. Végül arra jutottam, hogy a haladó - Advanced - csoportba jelentkezem, mert itt tudom a legjobban megfigyelni, hogyan dolgozik a tanár egy középhaladó-haladó csoporttal, hogyan építik fel a két háromszor félnapos tanítást. Felbuzdulva a dolgon pályáztam egy ösztöndíjra a Királyi Skóttánc Egyesületnél, amit sikeresen el is nyertem, így már nagyon izgatottan vártam ezt a júliusi hetet. Mielőtt elutaztam volna tart...

Figyelem, ne olvasd tovább, ha nem vagy kíváncsi a brit egészségügyben való küzdelmes utamra... Az egész júliusban kezdődött. Elkezdett fájni a fülem... Nem, egy kicsit sem voltam boldog. A fül úgy tud fájni és szinte semmit nem lehet ellene tenni. Olyan mintha a fejed közepében kellene valamit megvakarni, hogy jobb legyen, de hát ez ugyebár lehetetlen. Még el is ájultam, életemben először... A Summer School meg csak ezután kezdődött... Oda persze mindenképp el akartam menni, de annyira kimerültnek éreztem magam, már kb egy menet táncolás után. A legrosszabb mégis az volt, hogy a jobb fülemre alig hallottam. Tudom, az én hibám, hogy mindent akartam csinálni, nem is akárhogyan. Nem pihentem, táncoltam éjjel nappal, a buli szobában hosszasan időztem, de mentségemre szóljon, nagyon jól éreztem magam a fülemet leszámítva. Így miután hazatértem a táncolásból elkezdtem újra a házi orvosnál fel-feltűnni. Azt gondoltam, javult az állapotom, de egyik pillanatról a másikra kiszakadt a dobhárt...

Mikor visszaértünk Nagy-Britanniába a kocsink teteje már zárva maradt. Elmúlt a nyár és ősz lett hirtelen. Phill nagynénjével Jennyvel töltöttünk egy estét, találkoztunk Kirstyvel és Alexszel, Phill unokatestvérével és férjével. Másnap Johnnal, Phill nagybátyjával és lányával, Alisonnal találkoztunk röviden, hatalmas szarvasok között Seven Oaksban. Utolsó állomása az utazásunknak Milton Keynes volt, ahol életem legelső egésznapos tanítása várt rám. Jan majdnem 3 évvel ezelőtt kért fel a berlini workshop után, hogy szerinte ez a flörtölős tánc téma tetszene a csoportjának. Nem akartam elhinni, hogy egyszer ez a nap is eljön, azt meg főleg nem, hogy pont előtte egy héttel meg gyerekeket taníthatok egy hétvégén Németországban. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. De megtörtént, Phill játszott nekem és mindent megtettünk, hogy a csoport érezze, milyen más is a tánc, ha együtt vagy a partnereddel és a szetteddel a táncban. Ami nekem rettenetesen sokat jelentett, hogy pár közeli barátunk ot...

Metz, beleszerettünk. Nem tudom, mi az, ami ezt az érzést kiváltja az emberben, mikor egy új helyre érkezünk, de egyszerűen szerelem volt első látásra. Talán a hidak a folyó felett, a villamos (ami később kiderült, hogy busz, de e-villamosnak hívják), a rakéta a városközpontban, a nyugalom, mégis lüktető város, a virágok, platánfák vagy talán egészen más? A belvárosban volt a szállásunk és életem legkülönlegesebb kinézetű hoteljében szálltunk meg. Nehéz leírni, mert ahogy beléptünk érezted, ennek a helynek történelme van. Mestergerendák a plafonon, egy korabeli ruha kiállítva, nagy kandalló, kacskaringós lépcsőház, zsákszerű anyaggal bevont falak, méz édes illata. Ugyanakkor, néhány dolog fura volt, onladozó vakolat, nagyon 70-es évek stílusú ajtó. Tudod, amit kinyitsz és nem tudod, mi lesz mögötte. De a szobánk nagyon szép volt, kényelmes, de ugyanaz mint lent, nagyon különleges. Az ablakon kinézve láttuk a medencét, meg egy lagúnát, boltíveket, amiken tükör volt, hogy szinte Velencé...

A tánchétvége után Tübingen felé vettük az irányt, ahol Orsinál töltöttünk pár napot. 15 éve költöztünk Danival anno Tübingenbe és máig az otthonomnak érzem. De ami vicces, bár Orsi sose találkozott ezelőtt Phillel személyesen, valahogy az volt mindvégig az érzésem, hogy már rég ismeri őt. Biztos a blog is segít ebben. (A blog kapcsán, elég sok gondolat gyötör mostanában, néha szívesen írnék, néha nem. Hiányzik a visszacsatolás, hogy bár sokan tudnak így rólam, rólunk, én szinte semmit a Ti életetekről. Valahogy ha írom, akkor érzem, milyen távol is vagyok a magyar életemtől. Nehéz...) Hulla fáradtak voltunk... Phill ülőhelyében elaludt, amíg mindenki a dolgát intézte, én meg mintha egy lassított felvétel lettem volna, olyan sebességgel tudtam csak mozogni. Remek esténk volt, Andreas, Orsi párja, olyan nagyon szépen beszélt magyarul és be kell valljam, azért az hihetetlen érzés, amikor egy brit és egy német magyarul beszéli meg ki, ki mit kér inni a vacsorához. Orsival mindig minden ...

Péntek délután érkeztünk Barthalomä-be, kicsit később, mint terveztük, de még időben, hogy megnézzük a táncok helyszínét, beállítsák a fiúk (Màrtainn, Kev és Phill) a hangszereket az esti bál előtt. Mindig izgalmas, amikor egy bálra elmegyünk, hogy ki mindenkivel találkozunk. Nagyon jó volt táncos Verena-val találkozni, német Timmel, Paulaval és Emmaval, illetve sok más ismerőssel. Ilyenkor nagyon pörgünk végig, vagy beszélget az ember valakivel, táncolunk, party szobában vagyunk vagy kicsit az órára készülünk, de nem alszunk. Én persze mongusz üzemmódban voltam, azt néztem hol vannak a gyerekek, megvan-e mind a hat, akiről szó volt, hogy a kurzuson részt vesz. Izgultam... pedig Violett szerint nem szoktam. Öt gyerekkel találkoztam, de a hatodik csak nem akart előkerülni. Aztán kiderült nem is lesz, mert már a felnőtt csoportba fog menni. Jó rendben, nyugodt vagyok, Joana és Paula ugyanis felajánlotta, hogy bejönnek segítőnek, hogy meglegyen a mágikus nyolcas szám. Jók vagyunk, m...

Az utazásunk néha kívülállók számára ámokfutásnak tűnhet, de nem az, hidd el nekem. Jó, aludni nem alszunk eleget, de cserébe, megpróbálunk mindig pár baráttal összefutni. Amikor kiszálltunk a kompból, Amstelveen felé vettük az irányt, ahol Brammal találkoztunk. Ő sose változik, ugyanaz a nyitottság, öröm vele mégha csak röviden is találkozni. Innen Kölnbe vezettünk, ahol Paula és Emma várt minket. Jó volt őket viszontlátni július után az otthonukban. Már itt kezdődött nekem ez a nagyon kellemes, otthon vagyok érzés. Fura, hogy bár csak 27 hónapig éltem Németországban, mindig valahogy megvan ez az érzés. Sikerült a búvár Verenával, akit Thaiföldön ismertünk meg, újra találkozni.  Másnap röviden Darmstadtba mentünk, ahol Zsófiékkal ebédeltünk. Túl rövid volt ez a találkozás, de nagyon boldoggá tett. Innen Barthalomäba vezettünk, ami Ulmtól nem messze található. Az út utolsó szakasza gyönyörű hegyvidékes tájon vezetett. Itt rendezte meg a német skót tánc csoport az éves kö...

Vártam ezt az utazást, 12 nap, Phill és én, meg a lenyitható tetejű Saab. Tavaly, amikor először tettük meg autóval az utat Skóciából Magyarországra, meg kellett állapítanunk, ez volt a legjobb utazásunk. Te tetted azzá azzal, hogy a barátunk vagy és találkoztunk. Most ugyanolyan izgatott vagyok, vajon milyen lesz találkozni veletek, akikkel előre megbeszéltük és ki mindenki lesz ott váratlanul. Az útirányunk Skócia - Newcastle - Amsterdam - Köln - Barthalomä - Tübingen - Franciaország - Milton Keynes - Skócia. 12 nap, 2 tánctanítás/zenélés, 8 különböző helyen alvás, pár ezer kilométer vezetés, 16 óra kompozás. Beszállás, indulunk. I was so much looking forward to this trip. 12 days holiday, Phill and I and the convertible Saab. Last year when we first time drove from Scotland to Hungary, we agreed that that as our greatest trip ever. You made it special as you our friend and you met us. Now I am  the same excited how it will be seeing those of you who we arranged in advance t...