ZsóPhill

Aztán megérkeztünk a szállásunkra és az egyik legszebb kilátás tárult a szemünk elé. Olyan volt, mintha egy óriás poszter lenne, a tó, a szigettel, a hegyekkel a háttérben. A házikónk előtt egy kakas állt őrséget. Szállásadónk begyújtotta nekünk a kandallót, feltöltötte a madáretetőt, így a parányi nappalinkból zavartalanul figyelhettük meg a kinti állatvilágot a mesés háttér előtt. A farmon mindenféle állatot tartottak, amiket szabadott etetni is. Láttunk mindenféle szárnyasokat, kicsi birkákat, mosómedvét, sőt lámát is. Én nem tudtam, hogy a láma köp! Ami nagyon vicces volt, hogy a farm egészen levezetett a tóparthoz, ahol a vasút is ment. A lámák apálykor az alagúton keresztül ki tudtak menni a strandra és ott töltötték a nap nagy részét. Nem mondom egy kis félelemmel közelítettem hozzájuk, nehogy véleltenül köpő távolságba kerüljek, de az egyik fiatal példány annyira kinézett magának, hogy állandóan a nyomomban volt. Mikor a csirkék is elkezdtek egy darabon követni, Phill megkérdez...

Eljött a búcsú napja Stoer-tól és elindultunk Plockton felé, ahol a következő 3 éjszakát töltöttük. Még utoljára kimentünk az egyik strandra, majd elbúcsúztunk ettől a gyönyörű vidéktől és az egysávos utaktól. Ullapoolban tettünk egy rövid sétát és megtanultuk, gleccserek alakították ezt a csodás tájat, mélyítették a tavakat. Plocktont Phill választotta, amikor szállást kerestünk. A település maga a főszigeten van közel Skye-hoz, ami talán az egyik legegyszerűbben elérhető sziget, hiszen híddal van összekötve, így sokan félszigetként gondolnak rá.  Ahogy a szállásunk felé tartottunk, ami a Craig Farmon volt, nagy meglepetésünkre az úton egy kisebb "forgalmi dugóba" kerültünk, amikor egy kisebb hordányi felföldi marha vonult át a falu hídján. Megdöbbentő volt a kocsinkból, szinte testközelből látni ezeket az óriási jószágokat. És még mi minden várt ránk a farmon! It came to the farewell from Stoer and we started our trip towards Plockton, where we spent the next 3 nights. We d...

Az első teljes napunk olyan intenzív volt itt észak-nyugaton, hogy a következő napra kicsit más jellegű kirándulást terveztünk. Phill kinézett egy olyan 8 km-es túrát az Old Man of Stoer-hoz, ami egy 60 méter magas tengerből kiemelkedő szikla. Csodálatos napsütés volt, a világító toronyhoz kellett elmennünk, majd onnan vágtunk neki a hegyeknek. Hát nem jutottunk messzire, nem voltunk rá felkészülve, hogy mennyire sok vízen, sáron kellett átkelnünk. Egy idő múlva Phill megszólalt, nem is érdekel engem az a szikla! Így visszafordultunk és inkább a világítótornyot vettük szemügyre. Innen úgy döntöttünk, teszünk egy "rövid" kis autózást a partvonal mentén Achiltibuie-be, ami az egyik legviccesebb nevű település, amivel szembe találkoztunk. (Sokat nevettünk, amikor nem mindig úgy sikerült kiolvasnom egy-egy település nevet, ahogy le volt írva. Így született meg Glennselfie és Invergravy.😊) Amikor a kb 40 km-es szakaszt az útvonaltervező több mint egy órára becsül, akkor tudhatod,...

Hihetetlen, de még mindig csak az első napi utunknál tartunk, de gyertek velünk továbbra is. Van egy úgynevezett Északi Part 500 mérföldes körút (North Coast 500), gondoltad volna, hogy 500 mérföld - 800 km hosszú, ami hihetetlen népszerűségnek örvend itt Skóciában. Mindenfele az út mellet kialakított parkolók teszik lehetővé, hogy megállj és megcsodálj valami hihetetlenül szép kilátást. Néhány alternatív útvonalat is jelölnek, ami alkalmas(abb) a nagyobb méretű lakókocsik számára is. Ugyanakkor nem mindenki él itt a turizmusból, sokak ablakában láttunk feliratokat, hogy a turisták óvják a helyiek életét, vigyázzanak a birkákra az úton, ne száguldozzanak. Néhány helyen a hivatalos jelzőtáblákat is lefújták sprével, hogy ne arra menjenek a látogatók.  Láttunk 3 millárd éves kőzeteket, vízeséseket, napfényben fürdő várat, gyönyörű tájakat. De mégis az egyik legkülönlegesebb élmény az volt, amikor egy szarvas bukkant fel az egyik hegyormán. Kicsit olyan volt, mint egy látomás a hegyte...

(This blog contains a video, so it won't appear properly on the email, please go to the link to get the full version of this note. I promise you want to see it!😊) Figyelem, a bejegyzés tartalmaz egy videót, ami nem fog az email-es értesítőben megjelenni. Ahhoz, hogy láthassad az egész bejegyzést, menj a linkre, ígérem, megéri: http://zsophill.blogspot.com/2020/10/strandok-beaches.html Strandok... megint csak örlődtem, mennyi képet érdemes megosztani, de arra jutottam, hogy nekem ez volt a fő oka, hogy a világnak erre a részére jöttünk, úgyhogy megérdemelnek egy külön bejegyzést. Legyen az a helyi kicsi strand Stoer-ban a maga lila köveivel, a Clachtoll-i a kemping nyaraló közönségével, hegyeken át barangolós, egyszer csak a lábad alatt heverő eldugott kis strand a hatalmas kőszíkláival, vagy az Achmelvich-i strand a fantasztikus fehér homokkal, varázslatos kék öblével. Eshetett az eső, lehetett felhős, napos, szivárványos, szeles, naplementés, minden időszakban, minden napszakban ...

Egyszer volt, hol nem volt, ahol a kurtafarkú malac Stoer, volt egy elvarázsolt vidék. Ahol még piros telefonfülke (egy, azaz egy darab) állt minden településen, ahol az utak egyetlen sávra szűkültek és kanyarogtak hegynek fel, völgynek le, ahol 90 km/h-ás korlátozás van érvényben, de örülsz, ha a 30-at átléped, ahol bármikor bármilyen nagyságú jármű szembejöhet és mint egy érzéki tangóban együtt előre-hátra mozogva bearaszol az egyikük az út mellett, amúgy gyakran jelölt, úgynevezett "áthaladó helyre". Ahol a tenger olyan, mintha a Karib-tenger egyik fehér homokos tengerpartján lennél a türkíz minden árnyalatával. Ahol az úton a birkáknak elsőbbsége van, ahol a kocsi ablakból minden percben egy-egy fénykép készül, ahol ha kisüt a nap vagy a naplementét láthatod, megszűnik minden más körülötted. Ez Stoer. Mikor megérkeztünk, Phill azt mondta nem is leszünk annyira elszigeteltek, mint gondoltam, ahogy végig hajtottunk a kempingek, különleges nyaraló házak között. Az első három...

Eljött az október közepe, ami egyet jelent a rövidülő nappalokkal, a hűvös idővel, az egyre több szigorítással. Phill szerződése is lejárt, azt gondoltam, ha az újra rászakadó kényszerpihenőt egy közös vakációval tudnánk kezdeni, akkor talán könnyebb lenne az átmenet, ebbe a - sajnos már igen jól ismert - bizonytalan időszakba. Mielőtt foglaltunk volna bármit, feszült figyelemmel kísértük a híreket, mert az a szóbeszéd járta, újabb szigorítások jönnek. Végül szerda este bejelentették közép Skócia lezárását, ami főképp a vendéglátó helyeket érintette. Mi viszont a folyó túlpartján, nem estünk az igazán szigorú szabályok alá, így Phill mikor bejött a szobába, azt mondta, el szabad utaznunk és úgy gondolom, el is kell utaznunk. Nekem már akkor is észak-nyugat Skócia járt a fejemben, így mindketten nekiláttunk, hogy a magunk módszere szerint szállás után nézzünk.  Végül úgy döntöttünk két helyen töltünk 3-3 éjszakát vasárnaptól szombatig. Az egyiket Ullapooltól bő egy órányira a tenger...

A kert... olyan sok munka, kudarc, veríték, de ugyanakkor egy hatalmas öröm és büszkeség, amit elértünk idén. Ha nem töltünk ennyi időt itthon, akkor talán nem jutunk el erre a szintre még éveken keresztül. Hálás vagyok, hogy rá tudtuk fordítani az időt és az energiát. Szeretem, hogy a házunkat körülveszi a kert, hogy minden oldala mást mutat. Az első kert a gyep, a hátsó kert két szintje, az oldalsó kert intimitása és a kocsibeálló. Mind egészen más. De ami idén hihetetlen, hogy mi mindent sikerült termelnünk. A legsikeresebb a cukorborsó és a lila bab volt. Kíváncsi vagyok mit hoz a 2021 a kertnek. És végül egy vers Babits Mihálytól A régi kert sorozatból, mert tényleg jó verseket olvasni. I. Szeretek itt olvasni, a kertben, a szőllőlugas alatt, ahol a könyvre apró kerek fényfoltokat vet a nap - mind titkos lencse fényköre titkos mikroszkóp alatt, amelyben titkos porszemek szálló árnyai mozganak. Itt csak egyszerű virágok vannak: árvácskavirág, petúnia, muskátli, dáhlia és georginák,...

Az úgy volt, hogy pár hete üzenetet kaptam Jane Rose-tól, akivel pár éve St Andrews-ban a Summer Schoolban találkoztam. Nagyon kedves levél volt, amiben elhívott, hogy vegyek rész a dél-kelet angliai tanárok egyesületének online konferenciáján. Ez eddig rendben is volt, gondoltam, milyen kedves, hogy legyek résztvevő. De aztán Phillnek is megmutattam a levelet és mondja, nem azért hívnak, hogy legyél résztvevő, hanem, hogy előadjál. Teljesen megdöbbentem, úgy tűnik online óra szakértővé léptem elő, ami nagyon megtisztelő, hogy néhányan így hivatkoznank rám. (Időközben ketten is megkerestek a sheffieldi csoportból, hogy az óránkon részt vehessenek, hogy ötleteket gyűjtsenek a saját online csoportjuk elindításához, nagyon megtisztelő.) Az előadást eredetileg 5 percesre terveztük, de kb 10 perc volt a végén. Én nem izgultam ennyire már évek óta (Phill meg azért izgult, mert látta én hogy izgulok). Nagyon szerettem volna, ha meg tudjuk mutatni, milyen a mi tánc stúdiónk, tánc óránk, ami Ph...

Nem akarom azt mondani, hogy nem törént velünk semmi sem, mert az nem lenne igaz, de az is biztos, hogy a képek többet tudnak mesélni, mint én. Augusztus végén meglátogattuk Alan-t Dunbarban, ahova nemrégen költözött, ez a város Edinburghtól keletre található a tengerparton. Nagyon kellemes sétát tettünk a tengerparton, illetve a városnak van néhány nagyon érdekesnek tűnő kép gallériája. Jó lesz majd valamikor újra eljönni, kicsit jobban körülnézni. Amíg lehetett egy-egy másik családdal házon belül találkozni, Giannaval és Carloval többször össze tudtunk jönni, Táziékkal Edinburghban és még egy pub látogatást és egy sétát is meg tudtunk ejteni a tánccsoporttunkkal. Aztán hirtelen megint minden megváltozott. Nem találkozhattunk többet házon belül, illetve szabadtéren is csak egy másik családdal lehet maximum 6 főig összejönni.   Nehéz időszak ez mindenkinek, de azt hiszem, az segít nekem a legjobban, hogy amit szabad csinálni, azt csináljuk. Ha csak egy családdal találkozhatunk...