2020 táncolás - 2020 dancing
A tánc, olyan sokat ad az életünkhöz. Nem csak az enyémhez, hanem mindenkiéhez, akivel ezáltal kerülök kapcsolatba. Phill egy igazi kincs, hogy játszik nekünk. Néha kimondom hangosan is, nem csak gondolok rá, hogy mennyire el vagyok kényeztetve a sors által.
2020-as tánc évadot egy Szilveszteri táncolással kezdtük, a Bo'ness-i csoport szépen gyarapodik 26 fő a legújabb rekordunk a keddi órán, a hetünk fénypontja, mikor velük vagyunk. Robert Burns születésnapja alkalmából táncházat is tartottunk, ahol 56-an voltunk, az alábbi képek ott készültek.
Phill játszott Edinburghban, Bristolban és Wiganban, én meg persze táncoltam.
Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy felkértek minket 2021-re Sheffieldbe egy napi tanításra illetve 2022-re egy hétvégi tanításra a bristoli csoport részéről. Ezen felül még kétszer fogok tanítani Grangemouthban, két csütörtöki klubon. Illetve egy fél napos tanításunk lesz Birminghamben áprilisban.
Tanítottam kétszer Budapesten, nagyon jó volt látni az újonnan kezdetteket, hogy milyen jó munkát végeztek az otthoni tanárok, hogy lesz a klubnak nagyon jó utánpótlása. Illetve ugyanilyen jó volt a haladó táncosokkal találkozni, beszélgetni, tánc közben - a tánc által - újra közelebb kerülni.
De volt még egy táncos esemény, ami nagy hatással volt rám. Egy péntek este volt, mikor megkaptam Debbie levelét az RSCDS-ből (Királyi Skót Tánc Egyesület), hogy keresnek valakit SOS, aki hívna táncokat egy gondozási központban kerekesszékes gyerekeknek, hiszen Burns születésnapja van. Ott ültem a kanapén és örlődtem, úgy éreztem, hogy ez rettenetesen fontos, hogy ne maradjanak ott ezek a gyerekek tanár nélkül. Kapcsolatba léptem a szervezővel, Carole-lal, sikerült-e valakit már találniuk, illetve a főnökömmel Graeme-mel, hogy megoldható-e, hogy hétfőn délután elmenjek Cumbernauldba. Végül kiderült, igen kellek, el is engedtek, már csak ki kellett találnom, mit és hogyan tanítsak. Leeanne, a csoportunk kerekesszékes táncosa tudtam, hogy mindenre képes, de nem tudtam, mit jelent az a cerebrális paralézis. Azt hiszem, ez volt a legnehezebb, felkészülni valamire, amit nem tudunk, hogy hogy működik. Úgy éreztem magam, mint aki, most fog először tanítani. Nagyon nagyon izgultam. Mikor odaértem és láttam a helyszínt, kicsit megnyugodtam, a terem rendben volt. A zenét úgy döntöttem, hogy egy CD-ről fogom játszani, aztan majd lesz, ami lesz. Aztán elkezdték betolni a gyerekeket, ki-ki székben vagy állókereteben, 13-an voltak. A szívem szakadt meg értük. Az ápolók egyszerűen fantasztikusak voltak. A szülők kezdetben nagyon vonakodtak, hogy beálljanak a táncba, de aztán az ápolók rávették őket is, hogy csatlakozzanak. Voltak még egy idősek otthonából páran es néhány 2-3 év körüli kisgyerek. Úgy összesen kb 40-en lehettünk. Hat táncot táncoltunk. Érdekes volt látni, mi az, ami jól működött és mi az, ami nem. Például a párcsere nem volt jó ötlet, viszont a tapsolás igen. A gondozók szívvel-lélekkel fogalkoztak mindenkivel, ami hihetetlen melegséggel töltötte meg a szívemet. Nagyon lelkesen kiabálták velem az instrukciókat. Ezeket a kereteket tolni egész emberes feladat volt, a táncokat lerövidítettem, hogy legyen idő mindig visszarendeződni, amikor a zene újra kezdődött. Azt hiszem, a legnagyobb elismerés az volt, amikor a szünet után, már néhány gyerek mert rám nézni.
Sokszor beszélünk erről a bálok kapcsán, hogy nem csak egy embernek kell megköszönni a munkát, hanem sokszor egy igazi gigászi csapat áll a munka mögött. Itt is ez jutott eszembe, hogy jó, hogy elvállaltam és tanítottam, de ugyanakkor, ha Debbie nem ír, ha a főnököm nem enged el, ha az ápolók nem ilyen zseniálisak és nem utolsó sorban, ha Phill nem ad nekem ekkora támogatást, hogy igen, ezt meg tudom csinálni, akkor nem lett volna ebből semmi.
Ami könnyekig meghatott viszont, hogy az RSCDS elnöke, Andrew Kellett, személyesen írt egy köszönő levelet.
A skót tánc mindenkié!
Dancing give a hell of a lot to our lives. Not only to mine but for everyone's, who I contact through the dancing. Phill is a real treasure that he is playing for us. Sometimes I dare to say it loud as well, not only thinking about it, that I am spoiled rotten by life.
We started our 2020 season with a Hogmanay dance, our Bo'ness group is growing continuously, we have a new record number, 26 dancers on our Tuesday class. This is really the highlight of our week, when we are with our group. We hold a Burns Ceilidh, where we were 56 of us, the pictures above were taken there.
Phill played in Edinburgh, Bristol and in Wigan and of course I was dancing.
It is such an honour that we were asked to teach and play for a dayschool in Sheffield in 2021 and for a residential weekend for one of the Bristol club in 2022. I was also asked to teach a group in Grangemouth twice on their regular Thursday class. And we will have a half day school in Birmingham in April this year.
I was teaching twice in Budapest, it was great to see the intermediate dancers, who started their journey in Scottish Dancing only in September, it is fantastic how good job the teachers at home have done and it is so promising that the group is growing. It was the same great feeling to meet with the advanced dancers, having some nice chats, in the dance getting closer again through the dancing.
But there was one more dancing event which had a big impact on my life. It was a Friday evening, when I got Debbie's email from the RSCDS (Royal Scottish Country Dance Society), that they were looking for a caller last minute to Cumbernauld. One of the carehome wanted to organize their very first Burns afternoon for their wheelchair kids. I was sitting on our couch and I was wrangling, I felt this so important, these kids should not leave without a caller. I got in touch with the organizer, Carole, if they have managed to find already someone and at the same time with my boss, Graeme, to get a confirmation if I could leave on the following Monday in the afternoon. After a few emails I got the confirmation that they want me and I can leave work early. The only thing I needed to think about what to teach and how. I knew that Leeanne, our group's wheelchair dancer, is able to do everything in the dance, but I was not sure what does the disease "cerebral palsy" mean. I think that was the hardest to prepare for the unknown, which I have no clue how it will work. I was so-so nervous, as I would teach first time ever in my life. When I got there and I saw the the venue I got a bit relaxed, it was absolutely fine. I decided to play the music only from one CD and we will see, how the music will get along with the dances. Then the kids started to arrive, 13 of them. The carers pushed them in either in their chair or in their standing frame. It was such a hard moment to see these kids, I was so close to cry. The carers were absolutely fantastic. The kids parents were not so enthusiastic at the beginning to join in to the dance, but after a dance the carers managed to involve them. There were a few old people from another carehome and a few 2-3 years old children. We were around 40 of us. I was teaching six dances. It was very interesting to experience, what worked well and what didn't. For examples the changing partners was not a good idea, but the clapping worked great. The carers had towards each of the kids the same kindness, it filled up my heart with lots of warmth. They were so enthusiastic to shout with me the instructions of the dances. Pushing these frames was a whole man's job, I shortened the dances to have enough time to get back to our lines to able to start again with the music. I think my biggest recognition was, when after our break some of the kids dared to look at me.
We talk many times after a ball or a bigger event, that we should never say thank you only for one person, most of the time a big group is standing behind the scenes. I had the same feeling here, that is alright that I signed up for this and I taught, but in the same time if Debbie wrote to me, my boss did not let me go, the carers were not these fantastic and last but not least Phill was not supporting me, that yes, you can do it, then I could not have done this.
But what made tears in my eyes that the chairman of the RSCDS, Andew Kellett, wrote me a personal thank you email.
Scottish Dance is for everyone!
2020-as tánc évadot egy Szilveszteri táncolással kezdtük, a Bo'ness-i csoport szépen gyarapodik 26 fő a legújabb rekordunk a keddi órán, a hetünk fénypontja, mikor velük vagyunk. Robert Burns születésnapja alkalmából táncházat is tartottunk, ahol 56-an voltunk, az alábbi képek ott készültek.
Phill játszott Edinburghban, Bristolban és Wiganban, én meg persze táncoltam.
Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy felkértek minket 2021-re Sheffieldbe egy napi tanításra illetve 2022-re egy hétvégi tanításra a bristoli csoport részéről. Ezen felül még kétszer fogok tanítani Grangemouthban, két csütörtöki klubon. Illetve egy fél napos tanításunk lesz Birminghamben áprilisban.
Tanítottam kétszer Budapesten, nagyon jó volt látni az újonnan kezdetteket, hogy milyen jó munkát végeztek az otthoni tanárok, hogy lesz a klubnak nagyon jó utánpótlása. Illetve ugyanilyen jó volt a haladó táncosokkal találkozni, beszélgetni, tánc közben - a tánc által - újra közelebb kerülni.
De volt még egy táncos esemény, ami nagy hatással volt rám. Egy péntek este volt, mikor megkaptam Debbie levelét az RSCDS-ből (Királyi Skót Tánc Egyesület), hogy keresnek valakit SOS, aki hívna táncokat egy gondozási központban kerekesszékes gyerekeknek, hiszen Burns születésnapja van. Ott ültem a kanapén és örlődtem, úgy éreztem, hogy ez rettenetesen fontos, hogy ne maradjanak ott ezek a gyerekek tanár nélkül. Kapcsolatba léptem a szervezővel, Carole-lal, sikerült-e valakit már találniuk, illetve a főnökömmel Graeme-mel, hogy megoldható-e, hogy hétfőn délután elmenjek Cumbernauldba. Végül kiderült, igen kellek, el is engedtek, már csak ki kellett találnom, mit és hogyan tanítsak. Leeanne, a csoportunk kerekesszékes táncosa tudtam, hogy mindenre képes, de nem tudtam, mit jelent az a cerebrális paralézis. Azt hiszem, ez volt a legnehezebb, felkészülni valamire, amit nem tudunk, hogy hogy működik. Úgy éreztem magam, mint aki, most fog először tanítani. Nagyon nagyon izgultam. Mikor odaértem és láttam a helyszínt, kicsit megnyugodtam, a terem rendben volt. A zenét úgy döntöttem, hogy egy CD-ről fogom játszani, aztan majd lesz, ami lesz. Aztán elkezdték betolni a gyerekeket, ki-ki székben vagy állókereteben, 13-an voltak. A szívem szakadt meg értük. Az ápolók egyszerűen fantasztikusak voltak. A szülők kezdetben nagyon vonakodtak, hogy beálljanak a táncba, de aztán az ápolók rávették őket is, hogy csatlakozzanak. Voltak még egy idősek otthonából páran es néhány 2-3 év körüli kisgyerek. Úgy összesen kb 40-en lehettünk. Hat táncot táncoltunk. Érdekes volt látni, mi az, ami jól működött és mi az, ami nem. Például a párcsere nem volt jó ötlet, viszont a tapsolás igen. A gondozók szívvel-lélekkel fogalkoztak mindenkivel, ami hihetetlen melegséggel töltötte meg a szívemet. Nagyon lelkesen kiabálták velem az instrukciókat. Ezeket a kereteket tolni egész emberes feladat volt, a táncokat lerövidítettem, hogy legyen idő mindig visszarendeződni, amikor a zene újra kezdődött. Azt hiszem, a legnagyobb elismerés az volt, amikor a szünet után, már néhány gyerek mert rám nézni.
Sokszor beszélünk erről a bálok kapcsán, hogy nem csak egy embernek kell megköszönni a munkát, hanem sokszor egy igazi gigászi csapat áll a munka mögött. Itt is ez jutott eszembe, hogy jó, hogy elvállaltam és tanítottam, de ugyanakkor, ha Debbie nem ír, ha a főnököm nem enged el, ha az ápolók nem ilyen zseniálisak és nem utolsó sorban, ha Phill nem ad nekem ekkora támogatást, hogy igen, ezt meg tudom csinálni, akkor nem lett volna ebből semmi.
Ami könnyekig meghatott viszont, hogy az RSCDS elnöke, Andrew Kellett, személyesen írt egy köszönő levelet.
A skót tánc mindenkié!
Dancing give a hell of a lot to our lives. Not only to mine but for everyone's, who I contact through the dancing. Phill is a real treasure that he is playing for us. Sometimes I dare to say it loud as well, not only thinking about it, that I am spoiled rotten by life.
We started our 2020 season with a Hogmanay dance, our Bo'ness group is growing continuously, we have a new record number, 26 dancers on our Tuesday class. This is really the highlight of our week, when we are with our group. We hold a Burns Ceilidh, where we were 56 of us, the pictures above were taken there.
Phill played in Edinburgh, Bristol and in Wigan and of course I was dancing.
It is such an honour that we were asked to teach and play for a dayschool in Sheffield in 2021 and for a residential weekend for one of the Bristol club in 2022. I was also asked to teach a group in Grangemouth twice on their regular Thursday class. And we will have a half day school in Birmingham in April this year.
I was teaching twice in Budapest, it was great to see the intermediate dancers, who started their journey in Scottish Dancing only in September, it is fantastic how good job the teachers at home have done and it is so promising that the group is growing. It was the same great feeling to meet with the advanced dancers, having some nice chats, in the dance getting closer again through the dancing.
But there was one more dancing event which had a big impact on my life. It was a Friday evening, when I got Debbie's email from the RSCDS (Royal Scottish Country Dance Society), that they were looking for a caller last minute to Cumbernauld. One of the carehome wanted to organize their very first Burns afternoon for their wheelchair kids. I was sitting on our couch and I was wrangling, I felt this so important, these kids should not leave without a caller. I got in touch with the organizer, Carole, if they have managed to find already someone and at the same time with my boss, Graeme, to get a confirmation if I could leave on the following Monday in the afternoon. After a few emails I got the confirmation that they want me and I can leave work early. The only thing I needed to think about what to teach and how. I knew that Leeanne, our group's wheelchair dancer, is able to do everything in the dance, but I was not sure what does the disease "cerebral palsy" mean. I think that was the hardest to prepare for the unknown, which I have no clue how it will work. I was so-so nervous, as I would teach first time ever in my life. When I got there and I saw the the venue I got a bit relaxed, it was absolutely fine. I decided to play the music only from one CD and we will see, how the music will get along with the dances. Then the kids started to arrive, 13 of them. The carers pushed them in either in their chair or in their standing frame. It was such a hard moment to see these kids, I was so close to cry. The carers were absolutely fantastic. The kids parents were not so enthusiastic at the beginning to join in to the dance, but after a dance the carers managed to involve them. There were a few old people from another carehome and a few 2-3 years old children. We were around 40 of us. I was teaching six dances. It was very interesting to experience, what worked well and what didn't. For examples the changing partners was not a good idea, but the clapping worked great. The carers had towards each of the kids the same kindness, it filled up my heart with lots of warmth. They were so enthusiastic to shout with me the instructions of the dances. Pushing these frames was a whole man's job, I shortened the dances to have enough time to get back to our lines to able to start again with the music. I think my biggest recognition was, when after our break some of the kids dared to look at me.
We talk many times after a ball or a bigger event, that we should never say thank you only for one person, most of the time a big group is standing behind the scenes. I had the same feeling here, that is alright that I signed up for this and I taught, but in the same time if Debbie wrote to me, my boss did not let me go, the carers were not these fantastic and last but not least Phill was not supporting me, that yes, you can do it, then I could not have done this.
But what made tears in my eyes that the chairman of the RSCDS, Andew Kellett, wrote me a personal thank you email.
Scottish Dance is for everyone!
Comments
Post a Comment