Március - March
Érdekes arra az időre gondolni, amikor még minden olyan volt, mint általában szokott lenni. A február nem csak azért, mert a legrövidebb hónap, hanem a sok program miatt is, elreppent.
Phill a születésnapját Izlandon töltötte, egy kalandos pár nap keretében, amikor is az Európa és Észak-Amerika közötti tektonikus lemezek között merült a kristály tiszta (de csak 2 fokos) vízbe illetve még aznap a 38-40+ fokos vulkanikus lagúnába.
Közben én újra tarthattam lányos találkákat, Claire-rel rögtönzött házavató bulit tartottunk, illetve végre újra láttam Tázit és a családját.
Phillel elmentünk a szomszédos falu, Culross, másik felén lévő Dunimarle kastélyt meglátogatni, ami egyszerűen lenyűgöző volt.
Elültettem az első zöldségmagokat, amik a mosókonyhában már csírázásnak is indultak, várják, hogy május végén a végleges helyüket elnyerjék a kertben.
Majd eljött a március és egyre aggodalmasabb hírek jöttek a világból, majd Európából, Magyarországról. Amikor érzed, zárul a kör, de még nem egészen körülötted... Na akkor vágtunk neki egy nagy autós utazásnak Anglia déli részére Dawlishba március közepén, ahova eredetileg repültünk volna, de a repülőtársaság egy pár nappal előtte csődöt jelentett. A hőn szeretett lehúzható tetejű autónk feladta a küzdelmet és fájó szívvel váltunk meg tőle. Rengeteg helyre elvitt minket, kétszer Európába, átköltöztetett minket a világ körüli utunk után Budapestről Skóciába. Remélem, rendbehozzák és egy ugyanolyan szerető gazdája lesz, mint mi voltunk.
Phill talált egy új autót és nekivágtunk a 800 km-es útnak, hogy közben felvegyük az új autónkat és már azzal menjünk tovább a déli partra. Végül minden rendben ment és megérkeztünk a bristoli csoport hétvégéjére, ahol Phill játszott (egy rövid videót itt láthattok: https://www.facebook.com/bonessdance/videos/283696795934063/), Nicola Scott tanított, én meg táncoltam az egyik legbarátságosabb csoportban. De már akkor ott volt bennünk, hogy vajon jól döntöttünk-e, hogy itt vagyunk?
Minden jól sikerült és vasárnap éjjel rendben haza is értunk, de ekkor már elkezdődött ez az őrületes felvásárlási láz és mi álltunk és nem tudtuk mit kellene tennünk. Hétfő volt, mikor Nagy-Britannia is bejelentette, hogy minden csoportos összejövetelt abba kell hagyni. Akkor minden táncos eseményünket lemondtunk mi is és ez csak folytatódott, sorra jöttek a lemondások a foglalásokra, ahol Phill zenélt vagy én tanítottam volna. A boltokban hatalmas áruhiány alakult ki, de próbáltunk ezen nem aggódni, hogy majd helyre áll a rend.
Majd egy hétre rá újabb bejelentés mi is lezártunk. Phill 2,5 hete dolgozik itthonról, én 1,5.
Próbálunk ehhez az új szituációhoz hozzászokni.
It is interesting to think on that time, when everything was as normal as usual. February was flying away, not only because it is the shortest month, but we were busy as usual.
Phill celebrated his birthday on Iceland, he spent a few full of adventure days with diving in the crystal clear water between the European and the North American tectonic plates. The sea was only 2 degree but the same day he dipped in the 38-40+ warm volcanic lagoons.
In the meantime I managed to do some girly programs, had a spontaneous housewarming with Claire and I finally met Tázi and her family in Edinburgh again.
We went to the other end of Culross to visit the Dunimarle Castle, which was absolutely wonderful.
I was sowing my first seeds in our utility room and the seedling are on the way, they are waiting for to reach their final place in the garden at the end of May.
Then the March arrived and rather worrying news were coming all around the world, then from Europe, then from Hungary. When you feel the circle is closing, but just not yet around you... That was the time when we went for a long drive to the South part of England to Dawlish, just in the middle of March. Originally we would have flown, but FlyBe stopped flying just a few days before. Our beloved convertible car was giving up as well, it was a sad decision to say goodbye from it. The Saab took us so many places, twice to Europe, moved us back to Scotland after our trip around the world. I hope they will fix it and it will have a good loving owner, like we were.
Phill found a new car and we started our 500 miles trip to pick us the new car and continue with it to the South. At the end everything went fine and we arrived to the Bristol group Residential Weekend, where Phill was playing (you can see a short video here: https://www.facebook.com/bonessdance/videos/283696795934063/), Nicola Scott was teaching and I was dancing with one of the most friendliest group in the UK. But then we had already this bad feeling, was it a good decision that we are here?
The whole weekend went great and we arrived home late evening on Sunday, but we saw already this crazy hording and we were just standing and did not know what should we do. The next day UK also announced to stop every group events. We cancelled all of our ones and also our bookings where Phill would have played or I would have taught. In the shops you could have seen so many empty shelves and we tried not to worry too much and hoped everything will go back to normal.
After a week time we locked down as well. Phill is working from home for 2.5 weeks time, I am 1.5. We are trying to adapt to this new situation.
Phill a születésnapját Izlandon töltötte, egy kalandos pár nap keretében, amikor is az Európa és Észak-Amerika közötti tektonikus lemezek között merült a kristály tiszta (de csak 2 fokos) vízbe illetve még aznap a 38-40+ fokos vulkanikus lagúnába.
Közben én újra tarthattam lányos találkákat, Claire-rel rögtönzött házavató bulit tartottunk, illetve végre újra láttam Tázit és a családját.
Phillel elmentünk a szomszédos falu, Culross, másik felén lévő Dunimarle kastélyt meglátogatni, ami egyszerűen lenyűgöző volt.
Elültettem az első zöldségmagokat, amik a mosókonyhában már csírázásnak is indultak, várják, hogy május végén a végleges helyüket elnyerjék a kertben.
Majd eljött a március és egyre aggodalmasabb hírek jöttek a világból, majd Európából, Magyarországról. Amikor érzed, zárul a kör, de még nem egészen körülötted... Na akkor vágtunk neki egy nagy autós utazásnak Anglia déli részére Dawlishba március közepén, ahova eredetileg repültünk volna, de a repülőtársaság egy pár nappal előtte csődöt jelentett. A hőn szeretett lehúzható tetejű autónk feladta a küzdelmet és fájó szívvel váltunk meg tőle. Rengeteg helyre elvitt minket, kétszer Európába, átköltöztetett minket a világ körüli utunk után Budapestről Skóciába. Remélem, rendbehozzák és egy ugyanolyan szerető gazdája lesz, mint mi voltunk.
Phill talált egy új autót és nekivágtunk a 800 km-es útnak, hogy közben felvegyük az új autónkat és már azzal menjünk tovább a déli partra. Végül minden rendben ment és megérkeztünk a bristoli csoport hétvégéjére, ahol Phill játszott (egy rövid videót itt láthattok: https://www.facebook.com/bonessdance/videos/283696795934063/), Nicola Scott tanított, én meg táncoltam az egyik legbarátságosabb csoportban. De már akkor ott volt bennünk, hogy vajon jól döntöttünk-e, hogy itt vagyunk?
Minden jól sikerült és vasárnap éjjel rendben haza is értunk, de ekkor már elkezdődött ez az őrületes felvásárlási láz és mi álltunk és nem tudtuk mit kellene tennünk. Hétfő volt, mikor Nagy-Britannia is bejelentette, hogy minden csoportos összejövetelt abba kell hagyni. Akkor minden táncos eseményünket lemondtunk mi is és ez csak folytatódott, sorra jöttek a lemondások a foglalásokra, ahol Phill zenélt vagy én tanítottam volna. A boltokban hatalmas áruhiány alakult ki, de próbáltunk ezen nem aggódni, hogy majd helyre áll a rend.
Majd egy hétre rá újabb bejelentés mi is lezártunk. Phill 2,5 hete dolgozik itthonról, én 1,5.
Próbálunk ehhez az új szituációhoz hozzászokni.
It is interesting to think on that time, when everything was as normal as usual. February was flying away, not only because it is the shortest month, but we were busy as usual.
Phill celebrated his birthday on Iceland, he spent a few full of adventure days with diving in the crystal clear water between the European and the North American tectonic plates. The sea was only 2 degree but the same day he dipped in the 38-40+ warm volcanic lagoons.
In the meantime I managed to do some girly programs, had a spontaneous housewarming with Claire and I finally met Tázi and her family in Edinburgh again.
We went to the other end of Culross to visit the Dunimarle Castle, which was absolutely wonderful.
I was sowing my first seeds in our utility room and the seedling are on the way, they are waiting for to reach their final place in the garden at the end of May.
Then the March arrived and rather worrying news were coming all around the world, then from Europe, then from Hungary. When you feel the circle is closing, but just not yet around you... That was the time when we went for a long drive to the South part of England to Dawlish, just in the middle of March. Originally we would have flown, but FlyBe stopped flying just a few days before. Our beloved convertible car was giving up as well, it was a sad decision to say goodbye from it. The Saab took us so many places, twice to Europe, moved us back to Scotland after our trip around the world. I hope they will fix it and it will have a good loving owner, like we were.
Phill found a new car and we started our 500 miles trip to pick us the new car and continue with it to the South. At the end everything went fine and we arrived to the Bristol group Residential Weekend, where Phill was playing (you can see a short video here: https://www.facebook.com/bonessdance/videos/283696795934063/), Nicola Scott was teaching and I was dancing with one of the most friendliest group in the UK. But then we had already this bad feeling, was it a good decision that we are here?
The whole weekend went great and we arrived home late evening on Sunday, but we saw already this crazy hording and we were just standing and did not know what should we do. The next day UK also announced to stop every group events. We cancelled all of our ones and also our bookings where Phill would have played or I would have taught. In the shops you could have seen so many empty shelves and we tried not to worry too much and hoped everything will go back to normal.
After a week time we locked down as well. Phill is working from home for 2.5 weeks time, I am 1.5. We are trying to adapt to this new situation.
This is the year where everything we thought was normal, has mysteriously disappeared. I look forward to seeing you again after this is over!
ReplyDelete